A Flowhrbenchmark felmérése alapján, amely mintegy 70 magyar vállalat önkéntes bevallásán alapul, 2021-ben is messze az országos átlag felett támogatta cégünk a munkatársaink képzését és készségfejlesztését. Az Astron régóta támogatja a munkatársakat abban, ha a munkájukhoz kapcsolódó képzéseken szeretnének részt venni. Ez a hozzájárulás nemcsak szakirányú továbbképzésekre vonatkozik, hanem egyetemi diploma megszerzésére is, akár alapképzésben, akár mesterképzésben. Jelenleg hét munkatársunk diplomaszerzési szándékát támogatjuk. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a nyelvi készségek és kompetenciák fejlesztésére. A Babilon nyelvstúdióval kötött megállapodásunk értelmében, munkatársaink a saját szintjünknek megfelelő, kis csoportos képzéseken vehetnek részt, német és angol nyelven. Jellemzően magas a részvételi arány ezeken a képzéseken. Idén közel 30 kollégánk döntött úgy, hogy igénybe veszi ezt a juttatásunkat. A nyelvtanulás mellett olyan szakmai, készségfejlesztő tréningeket is támogattunk, mint a Microsoft Project, A prediktív projektvezetés alapjai, Toborzás-kiválasztás, Action Learning Team Coaching folyamat.
Munkatársaink számos szakmai rendezvényen, tanfolyamon, webináron vettek részt az elmúlt években, ebből – a teljesség igénye nélkül – néhány példa: Certified Tester Foundation Level, és az erre alapozó magasabb szintű tesztelői képzések/vizsgák, CENELEC 50128 szabványismereti oktatás,
Agile Coach, Szoftverjogi képzés, Kubernetes, MicroTik. A külső képzések mellett egyre több alkalommal tartunk – kollégák kezdeményezésére indított – belső továbbképzéseket, szakmai előadásokat. Az utóbbi időben, ezekben a témákban indítottunk házon belül képzéseket: Modern C++ előadássorozat, WSL és SpecUI Java form fájlok szerkesztése, Párhuzamos programozás, Clean Code, VBA makró alapok és alkalmazási lehetőségek. Örülünk annak, hogy ilyen sok kollégánk szeretne fejlődni a szakterületén.