Az Astron idén is az E-Banking Summit & Expo támogatója volt

2017. május 30-án rendezték meg a legjelentősebb hazai pénzügyi-informatikai konferenciát,  az E-Banking Summit & Expót.  Az eseményen a legújabb digitális trendekkel, meghatározó banki-informatikai rendszerek fejlesztésével foglalkozó felsővezetők, valamint a bankok, biztosító társaságok elektronikus csatornákért felelős döntéshozói találkoztak. A”Digitális átalakulás a bankolásban”  téma köré épített  előadások, szekciók és workshopok több mint háromszáz résztvevő érdeklődése mellett zajlottak.

Ebben az évben az Astron Informatikai Kft. üzletfejlesztési igazgatója, Kelemen Ákos is az előadók sorát erősítette. Az  Ügyfélfókusz szekcióban mutatta be az Astron által kifejlesztett QSaver elnevezésű mobil applikációt, amely használatával jelentősen lecsökkenthető, illetve hatékonyabbá tehető a banki ügyintézést megelőző várakozási idő.  „A digitális bennszülöttek és a bankfiókok kapcsolata – mobilitás az ügyfélkiszolgálásban” című előadást teltházas érdeklődés kísérte. A látogatók az Onlinettel közös kiállítótérben működés közben is megtekinthették az alkalmazást.

Szintén az Aston szállította a konferencia hivatalos mobil applikációját. Az Eventsbox nevű mobil alkalmazás egy új, innovatív kommunikációs csatorna a rendezvény szervezői és a résztvevők között. Az eseménnyel kapcsolatos minden információ elérhető az applikációban. Azon felül, hogy a szervezők tájékoztatják a résztvevőket az eseményről, interaktív funkcióinak köszönhetően számos egyéb előnye is van. Az E-Banking Summit & Expo előadásai közben feltett kérdésekre adott válaszok azonnali megjelenítésének köszönhetően az alkalmazás a konferencia szerves részévé vált.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a legrangosabb hazai pénzügyi-informatikai konferenciát nem csak támogathattuk, hanem aktív részesei is lehettünk az Eventsbox és QSaver okostelefon alkalmazásainkkal.” – mondta Kelemen Ákos.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.