2016-ban ismét a legtöbbet letöltött mobil applikációk között szerepel a Facebook, a Snapchat, az Instagram és a Whatsapp. Látszólag nagyon intenzív kapcsolatot ápolunk a barátainkkal, napjában többször osztunk meg fotókat az életünkről vagy chatelünk ismerőseinkkel a mobilunkon. De valójában jobb lesz ettől az életünk? Erre a kérdésre keresték a választ a TEDx Conversations rendezvénysorozat első állomásán, mégpedig az Astron által fejlesztett mobil applikáció segítségével.
A TED (Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakoztatás, dizájn) nemzetközi konferenciák sorozata, amely szellemiségét leginkább a szervezők fő jelszava fejezi ki: ötletek, amelyeket érdemes terjeszteni. Magyarországon jelenleg több, független szervezésű, a TED elveit és szellemiségét követő esemény létezik. Ilyen a TEDx Conversations is, a TEDx Danubia új közösségi kommunikációs programja. Csutka István TEDx Conversations Nagykövet által a Madách Színházban szervezett rendezvénysorozat szeptember végén indult és első alkalommal a digitális közösségi kommunikáció előnyeivel és hátrányaival foglalkozott. Az előadók között szerepelt Dr. Hevesi Krisztina, az ELTE PPK egyetemi adjunktusa, valamint Szántó Péter, a SpringTab alapítója.
A szervezők kiemelt célja, hogy beszélgetéseket generáljanak a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező hallgatóság között. „Nagyon szeretnénk, hogy mindenki véleménye meghallgatásra kerüljön, ezért idén egy új mobil app-ot vezettünk be, amely segítségével egyrészt névtelenül tudják a résztvevők leadni szavazatukat, másrészt kérdezni is tudnak az előadóktól. Partnerünk, az Astron Informatikai Kft. segítségével egy felhasználóbarát, modern applikációt hoztunk létre. ” – mondta Csutka István, az esemény főszervezője.
Többen kiemelték, hogy a közösségi kommunikációs eszközök segítségével folyamatos kapcsolatot tudnak tartani külföldön élő családtagjaikkal, barátaikkal. Sőt, volt olyan is, aki a Facebookon találta meg távoli rokonát. Mindezek mellett elhangzott pár negatív vélemény is, amely szerint mindenki a mobiltelefonján tölti szabadidejét és a non verbális kommunikáció hiánya igencsak torzítja a beszélgetéseket.
A szavazatok alapján kiderült, hogy az összegyűltek jelentős többsége úgy gondolja, hogy nyerünk a digitális közösségi kommunikációval, de meg kell tanulnunk használni ezeket az eszközöket.