Tavaly decemberben az Astronos hagyományoknak megfelelően búcsúztattuk az évet. A Hard Rock Caféban egy igazi rock bulival ünnepeltük meg a közös sikereinket. Átadtuk a most már szintén hagyománynak számító A10 díjat is, ami a 10 éve nálunk dolgozó munkatársak egy évtizedes munkáját hivatott elismerni.

Az eseményen egy igazi rock bulihoz méltóan volt koncert, karaoke és rock kvíz is, és emellett átadásra került az úgynevezett A10 díj is, amit 2011-ben alapított az Astron. „A díjat a 10 éve nálunk dolgozó kollégáknak adjuk át jellemzően a karácsonyi bulin, így köszönjük meg a hosszú éveken át tartó kemény munkájukat.” – mondta dr. Kovács Attila, az Astron Informatikai Kft. ügyvezető igazgatója.

„2011 óta összesen 16-an részesültek már ebben a kitüntetésben. Büszkék vagyunk rá, hogy munkatársaink jellemzően hosszú ideig dolgoznak nálunk és ennek következtében alacsony a fluktuáció: 2015-ben az iparági átlagnak számító 17%-hoz képest jelentősen alacsonyabb, 13%-os fluktuációval kellett számolnunk.” – tette hozzá Finder Gábor, az Astron HR szakértője.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.