Az Erste Bank júniusi, nagy létszámú belső rendezvényén az idei évben a résztvevők már mobiljukon tudtak böngészni a programok között, az applikáció segítségével meg tudták osztani az eseményen készült fotókat egymással, és értékelni is tudták a rendezvényt és a programokat. Az alkalmazást az Astron Informatikai Kft. csapata készítette.

Az Erste Bank június 4-én, Csillabércen egy nagy létszámú belső rendezvényt szervezett, ahova az egész országból érkeztek munkatársak. Fontos volt tehát, hogy hatékonyan tudjanak kommunikálni a résztvevőkkel annak érdekében, hogy a rendezvény zökkenőmentes legyen. Így született meg az „Erste Napp” mobil alkalmazás ötlete.

„Büszkék vagyunk erre az applikációra, mert bebizonyítottuk, hogy egy nagy bank is tud gyors és agilis lenni, ha a csapat lelkes, megvan benne a tenni akarás és egy olyan rugalmas cég a fejlesztő partnere, mint az Astron.” – mondta Egri Szilvia, az Erste Digitális Csatornák osztályvezetője.

A geofencing technológiának köszönhetően az applikáció már az érkezés előtt üdvözölte egy push üzenetben a résztvevőket. Mindenki előre be tudta jelölni, hogy mely programokon szeretne részt venni, sőt, a mobiltelefonra figyelmeztető üzenet is érkezett a program előtt pár perccel, hogy senki se maradjon le a kiszemelt eseményekről. Természetesen az appon keresztül mindent lehetett értékelni és véleményt mondani a szervezésről is. Az Erste munkatársainak arra is volt lehetősége, hogy fotókat töltsenek fel az applikáción keresztül, így a rendezvényt követően mindenki meg tudta nézni az ott készült fotókat.

„Rendkívül élveztünk ezen a projekten dolgozni. Kreatív és motivált volt a csapat, és jó érzés volt új dolgot létrehozni. Bízunk benne, hogy a jövőben sok hasonló projekten tudunk együttműködni.” – tette hozzá Kelemen Ákos, az Astron Mobil Alkalmazások Üzletágának vezetője.

Az Mobil Alkalmazások üzletág tevékenységéről az alábbi linken tájékozódhat bővebben: mobile.astron.hu.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.